A Kelet-Európa és Közép-Ázsia bizonyos területein őshonos szajgát, más néven tatárantilopot a kihalás fenyegeti. 2015-ben egy pusztító járvány sújtotta az állatokat, a betegség a kazahsztán Üsztirt fennsík populációjának több mint 200 ezer példányát irtotta ki. A szakértők azóta folyamatosan vizsgálják a csorda állapotát.

2019-ben csupán négy új borjút dokumentáltak, egy átfogó vizsgálat ugyanakkor azt mutatta, hogy két év alatt megduplázódott az egyedszám, a populáció immár 334 egyedet számlál. Idén májusban aztán a Kazahsztáni Biodiverzitás-védelmi Intézet (ACBK) kutatásából kiderült, hogy valóságos bébibummot tapasztalt a csorda: 530 borjú jött világra - írja az IFLScience.

Kép: Getty Images

Szaken Dildakhmet, a kazahsztáni Erdészeti és Vadvédelmi Bizottság szóvivője szerint a pusztító járvány után a természetvédelmi munkának köszönhetően évről évre gyarapodik a populáció.

Az Üsztirten egykor több millió szajga élt, a Szovjetunió széthullása után azonban a vadászat hatására jelentősen csökkent a számuk.

A tatárantilopok szarva a hagyományos ázsiai orvoslás egyik alapanyaga. Bár a vadászatot mára sikerült visszaszorítani, az emberi terjeszkedés és a betegségek továbbra is veszélyeztetik a fajt. További problémát jelent, hogy a kazah-üzbég határon 2014-ben felépített kerítés elvágja az állatok vándorlási útvonalát. Utóbb a szakértők felfedezték a fal veszélyeit, ezért bizonyos helyeken átvágták az antilopok számára.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!