A címvédő Siófok KC csoportkörbe jutott a női kézilabda EHF Kupában, miután a visszavágón hazai pályán ugyan öt góllal kikapott, az idegenben megszerzett nyolcgólos előnyéből hármat megtartott.

Nem akármilyen bravúrt ért el a Csurgó kézicsapata

Legyőzte a PSG üldözőjét az EHF-kupa selejtezőjében.

Az első félidőben úgy tűnt, egy pillanatig sem lesz veszélyben a Balaton-partiak továbbjutása, akik már öt góllal is vezettek, amiből végül a szünetig kettőt őriztek meg.

A fordulást követően fej-fej mellett haladtak a csapatok, a hajrába azonban belealudt a Siófok, a vendégek ezt kihasználva már hat góllal is vezettek nem sokkal a lefújás előtt, de a párharcot már nem tudták kiegyenlíteni.

A hazaiaknál Nerea Pena és Andrea Kobetic is öt-öt gólt szerzett.

Simázott a Debrecen

A Debrecen kettős győzelemmel jutott be a csoportkörbe, miután 36-26-ra nyert a szerb bajnok ZORK Jagodina otthonában.

Jókor hozta a bravúrokat a Veszprém kapusa

Cupara védései kellettek a második félidei jó teljesítményhez.

A találkozó nagyjából tíz percig volt szoros, azt követően ugyanis a Debrecen lépésről lépésre ellépett riválisától és rendkívül magabiztos játékkal diadalmaskodott.

A magyar csapatból hét találatával kiemelkedett a 19 éves Arany Rebeka, valamint az ötgólos Kovács Anna.

Nem sikerült a váci csoda

A Váci NKSE nem jutott be csoportkörbe, mivel összesítésben két góllal alulmaradt a török bajnok Kastamonu Belediyesi GSK csapatával szemben.

Két évvel ezelőtt a török csapat kettős győzelemmel búcsúztatta a váciakat az EHF Kupának ugyanebben a szakaszában. A mostani párharc múlt szombati első meccsét a Kastamonu 33-26-ra megnyerte, a visszavágón a magyar együttes csupán 30-25-re győzött.

A szerb Sanja Radosavljevic vezérletével kiválóan kezdtek a hazaiak, és a 19. percben már hat góllal vezettek (10-4), és ezt a különbséget megőrizték a szünetig.

Meglepetésre sok hiba tarkította a váciak játékát a második félidő elején, ezt kihasználva a törökök jó kapusteljesítménnyel azonnal felzárkóztak (16-13). Szilágyi Zoltán vezetőedző időkérésekkel próbálkozott, de a játék képe nem változott. Fiatal magyar játékosainak góljaival a győzelmet megszerezte a Vác, a meccs végén mégis a csoportkörbe jutott Kastamonu kézilabdázói ünnepeltek a pálya közepén.

A mezőny legeredményesebb játékosa Asli Iskit volt kilenc góllal, a váciak közül Radosavljevic és Kácsor Gréta is hat találatig jutott.

Az Érd már pénteken biztosította helyét a csoportkörben, miután 64-62-es összesítéssel búcsúztatta az orosz Kubany Krasznodart.

Bejutott az Érd a női EHF Kupa csoportkörébe

Az utolsó selejtezős forduló visszavágóján kikapott ugyan az érdi csapat, de összesítésben így is csoportkörbe jutott.

A csoportkör sorsolását kedd délelőtt rendezik Bécsben. Az első fordulóra január elején, az utolsóra pedig február elején kerül sor.

EHF Kupa, selejtező, 3. forduló, visszavágó

Siófok KC-Nantes Atlantique (francia) 29-34 (15-13)
Továbbjutott: a Siófok 61-58-as összesítéssel.

ZORK Jagodina (szerb)-DVSC Schaeffler 26-36 (12-20)
Továbbjutott: a Debrecen kettős győzelemmel, 73-52-es összesítéssel

Váci NKSE-Kastamonu Belediyesi GSK (török) 30-25 (15-9)
Továbbjutott: a Kastamonu 58-56-os összesítéssel.

Kiemelt fotó: siofokkc.hu


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!