A közeli Uránusz bolygóhoz igen hasonló égitestről már korábban is tudták, hogy más lehet a színe, mint a közölt felvétel, de az erről szóló magyarázat az idők során valahol elmaradt.


Kutatók megállapították, hogy a Neptunusz bolygó másképp néz ki, mint ahogy eddig tudtuk - írja a hvg.hu.

Az Oxfordi Egyetem kutatói most magyarázatot is találtak arra, hogy mi okozza, hogy az egyébként az Uránuszra nagyon hasonlító bolygó mégis nagyon más.

A NASA által útjára bocsátott Voyager–2 űrszonda 1989 nyarán küldött képet a távoli égitestről, amelyen egy sötétebb kék színű gömb volt látható.

Korábbi felvételek szerint úgy tűnt, hogy bár a két égitest nagyon hasonló, még a tömegük is és a légkörük anyaga is, mégis különbözik a színük.

Az új felvételek azonban azt mutatják, hogy a két bolygó hasonlóan türkizes színű.

A Space.com cikkében Patric Irwin, az Oxfordi Egyetem bolygófizikusa elmondta, hogy a Neptunusztról készült képen csak úgy tudták ábrázolni a felhőket, a sávokat és a szelet, hogy mindez megváltozott az eredeti színét is a bolygónak. Mivel ezt tudták, a felvételhez magyarázatot is hozzáfűztek, ami az idők során elmaradt.

VIDEÓ: A Neptunuszról

A két égitestet végül a Hubble és az Európai Űrügynökség VLT-je (Very Large Telescope) újra lefotózta. Ennek alapján átdolgozták a korábbi képeket. Azt is elmagyarázták, hogy

Egy másik tudományos lap, a Monthly Notices of the Royal Astronomical Society által közölt tanulmányból peedig az is kiderül, hogy az Uránusz kicsit fehérebb. Ezt pedig a kissé stagnáló atmoszférája okozza, amely jobban visszatükrözi a vörös fényt. A bolygó 84 év alatt kerüli meg a Napot, és eközben a színe is változik, napfordulónál zöldebb, a nap-éj egyenlőség idején pedig kékebb - írják.

VIDEÓ: Az Uranuszról


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!