A köztársasági elnök nyílt napot hirdetett a hivatalában, ahol megjelentek a tiltakozók is. Azt kérték tőle, hogy ne írja alá a státusztörvényt.


Novák Katalin a Sándor-palota előtt találkozott a tiltakozó tanárokkal és diákokkal. A köztársasági elnök által meghirdetett nyílt napon akartak bejutni hozzá, hogy tiltakozzanak a státusztörvény ellen. Azonban amíg sorban álltak, addig Novák Katalin odament hozzájuk, majd hosszan vitáztak az oktatás helyzetéről - írja a Telex.

A tanárok elmondták, hogy szerintük a státusztörvény hátrányosan érinti őket, ezzel semmilyen lényegi kérdést nem oldanak meg. Pedig már számtalan módon jelezték a gondjaikat. Többen beszámoltak róla, hogy elhagyták a pályát, mert más helyen jóval többet kaphatnak. Arról is beszéltek, hogy aggódnak a következő generációért, mert nem lesz, aki oktasson. Novák szerint alacsonyak a bérek, és szerinte is fel kéne emelni, az EU-s forrástól függetlenül. A jelenlévők szerint most csak „leereszkedett” közéjük a köztársasági elnök, ehelyett le kéne ülni a tárgyalóasztalhoz.

A diákok és tanárok elhívták a köztársasági elnököt a május 19-re meghirdetett demonstrációjukra is. Azt szeretnék elérni, hogy Novák ne írja alá a státusztörvényt. Erre ő annyit felelt, hogy nem ígérhet ilyet.

A vita után végül mindannyian bementek a Sándor-palotába, ahol a teraszra egy molinót raktak ki, rajta Nován Katalin 2010-ben írt mondatával:

A találkozásról videó is készült:

A köztársasági elnök a közösségi oldalán számolt be arról, hogy nyílt napokat tartottak a Sándor-palotában.

Mint írja:

"Egy éve a beiktatásomkor megígértem, hogy "ajtókat nyitogatok" Magyarország számára a nemzetközi színtéren, valamint idehaza magyar és magyar között. Az évfordulón ezért is várta nyitott kapukkal az érdeklődőket a Sándor-palota, amelyet így idén is több ezren láttak.

Köszönöm, hogy eljöttek kicsik és nagyok, vidékiek és fővárosiak, kormánypártiak és ellenzékiek, a legkülönbözőbb élethelyzetű emberek. A mai nap is bizonyította, a Sándor-palota nyitott mindenki előtt".


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!