Hamarosan vádat emelhetnek azokkal a támadókkal és megbízójukkal szemben, akik tavaly júliusban összevertek és kiraboltak egy nőt Óbudán.


A BRFK tájékoztatása szerint a megvert nő a rendőröknek elmondta, hogy egy ismeretlen nő csöngetett be hozzá azzal, hogy egy virágküldeményt hozott neki. Amikor kinyitotta az ajtót, akkor a vele lévő férfi belépett a lakásba és megütötte.

A nő az ütéstől a földre esett, ahol támadói többször is megrúgták, majd megkötözték. Ezt követően egy ruhadarabot tömtek a szájába és a fejét is letakarták, hogy ne tudjon segítséget kérni. A távozásuk előtt egy fém rúddal még többször megütötték, majd rázárták a lakást és közel 600 ezer forint értékű műszaki cikkekkel és ékszerekkel távoztak. Az összevert nő súlyos sérüléseket szenvedett.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság Rablási Osztály nyomozói azonosították a bűncselekmény elkövetésével gyanúsítható 27 éves S. Mátét és társát, a 24 éves B. Vivient. A budapesti párt július közepén a közös újpesti otthonukban fogták el, őket rablás, személyi szabadság megsértése, valamint súlyos testi sértés miatt kihallgatták és őrizetbe vették.

A nyomozás adatai szerint S. Mátét és B. Vivient az összevert nő volt barátja, V. Bálint bízta meg. A rendőrök a 38 éves, budapesti férfit felbujtóként elkövetett rablás, személyi szabadság és súlyos testi miatt vették őrizetbe. Az elkövetők azóta is bűnügyi felügyelet alatt állnak. A rendőrség lezárta a nyomozást, így már az ügyészségen van az ügy.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!