A Bamba Marha Burger Bár burgerének receptjét ChatGPT, a megjelenését pedig a Midjourney generálta. Egy egészen megosztó alapanyag is került bele.

Az elmúlt időszakban többen tesztelték a mesterséges intelligenciát (röviden MI, vagy AI mint artificial intelligence) a gasztronómia világában is, de arra még nem láttunk példát, hogy a recept mellett a teljes marketing-koncepciót is az MI-re bízza egy ismert cég, és fizikai formában is árusítani kezdje a megálmodott terméket.

Bamba Marha Burger Bár bevállalta ezt, és csütörtökön be is mutatták az első AI által tervezett burgert, és a teljes tervezési folyamatot.

Jancsa Jani, a Bamba Marha Burger Bár alapító-tulajdonosa mesélt arról, hogy a folyamat azért nem két percig tartott. A cél az volt, hogy az AI alkosson egy az étlapon még nem szereplő, különleges és ízletes burger receptet, amely illeszkedik a Bamba Marha kínálatába is.

Először magyarul adta meg az utasításokat, és egészen furcsa válaszokat kapott:

De a burger végül az angol nyelvű beszélgetés alapján következőképpen állt össze:

Érdekesség továbbá, hogy minden marketinganyag, ami május hónapban a Bamba Marha felületeire kikerül, szintén nem az emberi fantázia eredménye.

A Contented Marketing Ügynökség alapító-tulajdonosa, Csordás Marcell elmondta, hogy bár rengeteg inspirációt adhatnak a különböző mesterséges intelligenciára építő programok, az emberi beavatkozást még természetesen rengeteg ponton igénylik. A marketingszövegek, amiket így generáltak, inkább tűnnek egy jó gegnek, mint profi stratégiának, viszont az is biztos, hogy Kanye West szájába a valóságban sokkal nehezebben kerülhetett volna Bamba Marha Burger.

Nézzük milyen lett az AI által tökéletesre tervezett burger!

A sajt, a fokhagymás majonéz és a grillezett gomba remekül kiegészítik egymást. Laktató és ízgazdag lett a végeredmény. Azért az érdekes, hogy az AI pont egy olyan burgert alkotott meg, amiben egy egészen megosztó alapanyag, a gomba is szerepel.

A cégcsoporthoz tartozó Donna Mamma Pizza Napoletana – amely egy AVPN, azaz "Valódi nápolyi pizza" minősítéssel rendelkező étterem – is a mesterséges intelligencia uralma alá kerül május hónapban. Ahogy a burgerező, úgy a pizzéria havi ajánlatát és marketing-aktivitását is az AI vezérli, így ötvözve a nápolyi pizzák hagyományát, a modern technológiával.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!