A barlangon belül még időben egy biztonságos helyre vonultak, amelyet az ilyen vészhelyzetekre alakítottak ki a bejárattól 2400 méter távolságra. Van ennivalójuk, meleg ruhájuk és fáklyájuk, a barlangkutató csoport szerint az állapotuk stabil.


Hétfőn megkezdték annak az öt embernek a kimentését a délnyugat-szlovéniai Krizna-barlangból (Krizna jama), akik még szombaton estek fogságba a hirtelen lezúduló eső és a megemelkedett vízszint miatt - közölte Srecko Sestan, a szlovén polgári védelem parancsnoka.

Sestan a sajtónak elmondta: az öt bajba jutott ember nincs veszélyben, a szombaton megkezdett előzetes mentési művelet során a búvárok minden alapvetően szükséges dologgal ellátták őket.

- hangsúlyozta a parancsnok.

A háromtagú család - két felnőtt és egy nagykorú gyerek -, valamint a két túravezető szombaton reggel indultak útnak, de nem tértek vissza a megadott időpontban, ezért riasztották a mentőszolgálatokat.

A Krizna-barlang csak csónakkal látogatható, mivel keresztülfolyik rajta a Bloscica folyó. Miután a heves esőzések miatt megemelkedett a vízszint, már nem tudtak visszatérni a bejárathoz. A kimentésükhöz meg kellett várni, hogy a vízszint valamelyest leapadjon, de így is maradtak részek, amelyeket vélhetően úszva kell megtenniük.

(via MTI)

ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!