A Debreceni Ítélőtábla helybenhagyta a Nyíregyházi Törvényszék ítéletét és emberölés kísérlete kilenc év börtönre ítélte azt a férfit, aki megkéselte ismerősét, mert nem hagyta, hogy kikezdjen a fiatalkorú unokahúgával. L.K.-t emellett kilenc évre eltiltották a közügyektől is.


L. K. és a megkéselt férfi rokonsága között hosszabb ideje haragos viszony állt fenn. 2017 augusztusában együtt italozott egy presszóban. A beszélgetésük során szóba került férfi unokahúga, akivel L. K. szeretett volna szorosabb kapcsolatot kialakítani.

A férfi ezt ellenezte, mert a lány, még kiskorú volt. Az esti órákra már mindkét férfi leittasodott. Hazafelé menet szóváltásba keveredtek és L. K. többször is megszúrta ismerősét, aki a földre került. A kiskorúra szemet vető férfi ezt követően ököllel esett a férfinak, majd újra megszúrta és magára hagyta.

A megkéselt férfit az úton közlekedők találták meg és értesítették a mentőket és a rendőrséget. A férfit életveszélyes sérülésekkel vitték kórházba. A büntetett előéletű L. K. tagadta a bűncselekmény elkövetését.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!