Pénteken megkapta a jogerősen megítélt 42 millió forintos kártérítés szűk nyolcadát az Olaszliszkán 2006-ban agyonvert Szögi Lajos családja. A Magyar Nemzet azt írja, hogy a végrehajtó dél tájban átutalta a család számlájára azt 4,9 millió forintot, amit az egyik elkövetőnek ítélt meg korábban a bíróság.


"Az összeg hiánytalanul került a családhoz" - nyilatkozta lapnak Schadl György, a Magyar Bírósági Végrehajtói Kar elnöke, hozzátéve: a végrehajtót sikeres fellépés esetén a munkadíj és jutalék illeti meg a jogszabály szerint, ahogy a köztestület is felszámíthat bizonyos összeget. Ezek a díjak ebben az esetben több százezer forintot tettek volna ki. A végrehajtó, a kar és az igazságügyi tárca azonban közösen úgy döntött, hogy ezeket nem kérik és minden ilyen költségtől eltekintek.

A bíróság 42 millió forint kártérítést ítélt meg a 2006-ban brutálisan meggyilkolt olaszliszkai tanár, Szögi Lajos családjának, a gyilkosság óta azonban egészen idáig egy fillért sem kaptak a tettesektől a hozzátartozók. A lincselés elsőrendű vádlottjaként 17 évre ítélt ifjabb H. Dezső ötmilliós sérelemdíjat perelt ki a magyar államtól a börtönkörülmények miatt. H. Dezsőnek elutalták a pénzt, így a több tízmilliós kártérítésből pár millióhoz hozzájuthattak Szögiék.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!