Pénteken késő este megjelentek a február 1-je és május 1-je között érvényes árbefagyasztás szabályai, amelyek a kormány rendelkezése szerint hét termékre fognak vonatkozni: kristálycukor, búza finomliszt, 2,8%-os UHT tej, csirkemell, csirkefarhát, sertéscomb, napraforgó étolaj.

Alapesetben a 2021. október 15-én érvényes bruttó kiskereskedelmi árat kell alkalmazniuk majd a boltoknak, de ha ez nem áll rendelkezésre, akkor az október 15-ét megelőzően alkalmazott utolsó bruttó kisker árat. Ha ez nem állapítható meg, akkor a Központi Statisztikai Hivatal honlapján közzétett átlagos fogyasztói árat kell alkalmazni.

Ha a kereskedő tavaly október 15-én kedvezményesen értékesítette az érintett árucikket, tehát például éppen akciós volt, akkor a kedvezményes értékesítés előtti legutolsó nem kedvezményes árat kell használni.

A kormányrendelet kimondja azt is, hogy a számlázott átadási ár vagy az önköltségi ár mértéke ugyancsak meg kell egyeznie a tavaly október 15-én érvényes átadási vagy önköltségi árral, és a befagyasztott árazás során egyéb költség vagy díj nem számolható fel.

A kereskedők a rendelet értelmében kötelesek az október 15-én forgalmazott termékek forgalmazására és naponta legalább a hét adott napjára vonatkozó 2021. évi átlagos napi mennyiség árusítására. Ezen felül az üzletben jól látható helyre ki kell függeszteniük az általános politikai koordinációért felelős miniszter által meghatározott tartalmú és formájú tájékoztatását, csomagküldő esetén pedig a nyitólapon közzétenni.

A szabályok megszegése esetén a Nemzeti Élelmiszer-biztonsági Hivatal jár el, amely 50 ezer forinttól 3 millió forintig terjedő bírságot szabhat ki, ismételt jogsértés esetén pedig ideiglenesen be is zárathatja a boltot, legalább egy napra, legfeljebb fél évre. A rendelet február 1-jén lép hatályba és május 2-án veszti hatályát.

Kapcsolódó

Orbán Viktor: Kötelező lesz árulni az élelmiszerár-stopban érintett termékeket

Több mint egy hónap után adott újra rádióinterjút a miniszterelnök. A harmadik után négy hónappal lehet felvenni a negyedik oltást, de hat hónap után javasolják is azt.

Koronavírus

Immunológus: Nincs szükség negyedik oltásra

Hiába kérte azt Orbán Viktor, hogy oltassák be magukat az emberek.

Elutasította a rendőrség a PCR tesztek megsemmisítése miatt tett feljelentést

Börtönben maradnak a hamis védettségiket intéző ápolók


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!