Egy ufológus azt állította, hogy a múmiák 700 és 1800 év közötti ufók, ám az igazságügyi orvosszakértők alaposan megvizsgálták a két figurát és egészen másra jöttek rá.
Mi is beszámoltunk róla, hogy nemrégiben különös lényeket mutattak be Mexikóban, melyekről azt állították, hogy Peruban találtak rájuk. A feltevések szerint ufók, azaz földön kívüli lények lehettek. Néhány tudós azonban kételkedett ebben.
Most igazságügyi orvosszakértők vizsgálták meg a "múmiákat" és kiderült, hogy mi lehet az igazság.
A figurák "babák", azaz különféle anyagokból készítették őket. Van benne papír, fém, ragasztó és emberi valamint állati csontok is - írja a New York Post egy ügyészségi közlemény alapján.
Flavio Estrada igazságügyi régész, az elemzés vezetője azt mondta:
A színes ruhákba öltöztett babákat be is mutatták az újságíróknak. Elmondták nekik, hogy a vizsgálat szerint madarak, kutyák és más állatok csontjait használták fel a figurák elkészítéséhez. A kezükben találtak emberi csontokat.
Azt nem tudni, hogy a babák kinek a tulajdonát képezik, annyi derült ki, hogy egy mexikói állampolgárnak küldték őket, mielőtt a dél-amerikai vámügynökök lefoglalták.
José Jaime Maussan ufológus és néhány mexikói törvényhozó korábban azt állította, hogy a múmiák 700 és 1800 év közötti ufók.
CBS News
"Aliens" found in Peru are actually dolls made of bones, forensic experts declarehttps://t.co/8zH4dNxkJv— Baptiste Friscourt (@Baptiste_Fri) January 13, 2024
Peru's "Alien Mummies" Are Dolls Made From Animal Bones, Say Scientists https://t.co/uz6GO8wZoD pic.twitter.com/G9gGtwXrSl— NDTV (@ndtv) January 13, 2024
Forrás: Blikk