Mégis elkezdi oltani koronavírus ellen a betegeit Kiss Csaba erdőkertesi háziorvos, aki azzal vált ismertté, hogy eddig nem volt hajlandó beadni az oltásokat a saját körzetében.

Döntését több érvvel is megindokolta, kifogásolta, hogy a kínai vakcinát nem hagyta jóvá az Európai Gyógyszerügynökség, és mint fogalmazott, nem szeretne "gyógyszerkipróbálásokban részt venni". Legfőképpen azonban azért nem akart oltani, mert a rendelőjét nem tartotta megfelelő helyszínnek ehhez, a páciensek összezsúfolásával szerinte inkább a járvány terjedéséhez járulna hozzá, mint a megelőzéshez.

A háziorvos ellenállását még Orbán Viktor is szóba hozta vasárnap reggeli interjújában a Kossuth rádióban, a Pest Megyei Kormányhivatal pedig egymillió forintos bírságot szabott ki Kiss Csaba praxisára. A háziorvos felháborítónak nevezte a bírságot, és jelezte, hogy jogi útra tereli az ügyet.

Korábban

Megbüntetett erdőkertesi háziorvos: Ha így oltunk, akkor a vírus terjedését segítjük, nem pedig gátoljuk

Elmondása szerint neki egészségügyi dolgozóként még nem is ajánlották fel az oltást, így meg sem kapta azt.

Erdőkertes polgármestere, Pásztor László kedden azt mondta a Hír Tv-nek, hogy Kiss Csaba betegei Veresegyházán kapják meg az oltást, ehhez képest szerdára fordulat állt be az ügyben.

A polgármester közleményben tudatta, hogy az erdőkertesi háziorvos átvette a településre érkező 210 oltóanyag rá eső részét, és pénteken megkezdi az oltást. "Ez azt jelenti számunkra, hogy lakosaink a háziorvos által oltott vakcinákat helyben tudják felvenni, és nem szükséges Veresegyházra utazni érte" - közölte Pásztor László.

Koronavírus

Két hét várakoztatás után újabb másfél hónapot kért az OKFŐ a kórházi adatok kiadására

Veszélyeztetné a veszélyhelyzettel összefüggő feladatok ellátását.

Már Belgiumot is megelőztük az egymillió lakosra jutó halálesetek számában

Lantos Gabriella: Siralomházzá változott az ország


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!