A Nemzeti Táncszínház Nonprofit Kft.-nek 531 millió, míg a Magyar Nemzeti Táncegyüttesnek 638 millió forintot biztosít a kormány az idei költségvetésből - vette észre a Magyar Közlönyben a Napi.hu.

A Magyar Nemzeti Táncegyüttes állandó játszóhelyet kap Budapesten, a Kerepesi út 29/b szám alatti ingatlanon. A beruházás előkészítésére 638 millió forintot hagyott jóvá a kormány az idei költségvetésből.

Ahogyan korábban megírtuk: a Nemzeti Táncszínháznak 2014-ben kellett kiköltöznie a budai Várból, mivel az egykori karmelita kolostort át kellett adnia Orbán Viktornak és a miniszterelnök stábjának. Az intézmény kapott ugyan egy milliárdokból megépített központot a Millenáris Parkban, de az épülethez nem járt tulajdonjog. Több száz millió forintos bérleti díjat kell fizetnie a Miniszterelnökséghez tartozó Millenáris Kht.-nek, ami nagyjából el is viszi az Emmi költségvetéséből kapott éves működési keretét.

Ötmilliárdos épületet kapott az Orbán kedvéért elköltöztetett táncszínház, földönfutó lesz miatta

A Millenáris óriási bérleti díjat követel a Nemzeti Táncszínháztól, két miniszter beavatkozása sem hozott megegyezést.

Kiemelt kép: Marjai János/24.hu


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!