Egy angliai rajongó jelezte, hogy az eredeti felvétel részleteit hallotta a The Bay című új ITV-sorozat előzetesében. Azóta mi is megnéztük. Jó a zenéje!


- mondta a Blikknek Trunkos András, az Omega menedzsere. Az új krimisorozat előzetesében tényleg végig a zenekar 1969-es slágere szól, itt meg is lehet hallgatni:

Az alkotók viszont nem kértek engedélyt sem a szerzőktől, sem a kiadótól nem kértek engedélyt. A Blikk kérdésére a tévécsatonra arra hivatkozott, hogy az archívum, amelyből választottak, jogiszta volt, és az engedélykérést az eredeti jogtulajdonostól számukra nem írják elő a felhasználás feltételei. A lap Kóbor Jánost is megkereste, aki sosem gondolta volna, hogy krimihez is passzol a Gyöngyhajú lány, de tetszett neki a képzettársítás. Ő az internet korában már nem tartja életszerűnek az előzetes engedélykérést, utólag úgyis minden elrendeződik.

Pár éve hasonló ügyben alakult már ki pereskedés, amikor Kanye West felhasználta egyik lemezén a Gyöngyhajú lányt. Akkor West 14 millió forintot fizetett a megállapodás után, ami megoszlott a dalt szerző Presser Gábor-Adamis Anna páros és a zenekar között.

Presser Gábor a megálladodás után azt nyilatkozta a vele készült interjúnkban, hogy leginkább azzal elégedettek, hogy sikerült lezárni ezt az áldatlan ügyet. "Attól tartottunk, hogy szép lassan felőröl bennünket a jogi hercehurca. Minden lehetséges variációt ismertettek velünk, ezért választottuk inkább a relatíve gyors megállapodást. Ennyi volt. Nem ez a legfontosabb az életben, csak hát túlságosan nagyot durrant…"

A Blikk kérdésére most csak annyit felelt, tájékozódik még az ügyben.

Kiemelt kép: Biró István / MTI


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!