Két évig földre kényszerültek a Boeing 737-8 Max gépek miután egy típushiba miatt két ilyen repülő is lezuhant. Decemberben kaptak újra felszállási engedélyt, de most az Air Canada egyik gépénél jött elő egy eddig nem tapasztal meghibásodás - írja a napi.hu, amely a Guardianre hivatkozva számol be arról, hogy kényszerleszállást hajtott végre motorhiba miatt egy Boeing 737-8 Max típusú repülőgép december 22-én, ami Arizonából Montreálba tartott.


A pilóták röviddel a felszállás után vették észre a motorhibára utaló automatikus jelzést, emiatt úgy döntöttek, hogy az érintett hajtóművet leállítják és visszatérnek a reptérre. Később kiderült, hogy hidraulikus hiba történt. A repülőgép valódi veszélyben nem volt, egy hajtóművel is le tudja tenni a gépet a személyzet.

A napi.hu korábban már megírta, hogy december elején az Egyesült Államok Szövetségi Légiközlekedési Hatósága feloldotta a 737 Max típus 20 hónapos parkoltatását, amelyet két halálos baleset után letiltott a használatból. A gépek szoftverét is megváltoztatták, valamint a pilóták képzésén is változtattak. Az amerikai kereskedelmi járatoknál december végén repülhetnek újra a típus repülői.

A portál emlékeztet, hogy 737 Max volt - főként az amerikai belföldi járatok zsugorítása és a fapados forradalom miatt - a gyártó legkelendőbb típusa, mivel sok utas fér bele, fenntartása pedig gazdaságos.

Kiemelt kép: Légi felvétel a forgalomból kivont Boeing 737 Max 8 típusú repülőgépekről a Boeing seattle-i telephelyén 2019. július 21-én.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!