Az olasz Maurizio Cattelan szobrász alkotását nem először ették meg, úgy tűnik, hogy sokan nem tudnak ellenállni a kísértésnek.
Pár éve nagy vihart kavart, hogy egy kiállítási tárgyat egyszerűen felfalt valaki. 2019-ben ugyanis különleges műalkotást lehet vásárolni a miami Art Basel aukcióján. A művész egy valódi banánt ragasztott a falra egy széles ragasztószalaggal, és a művét jó drágán kínálták eladásra.
A Komédiás című „mű” az olasz Maurizio Cattelan szobrász alkotása volt. A hiperrealista szobrász sokat agyalt azon, hogy milyen anyagból készítse el a szobrát. Több modellt is készített gyantából, bronzból, de végül visszatért az alaphoz, és maradt a valódi banánnál.
Bár a gyümölcs felkeltette az érdeklődést,
A beszámolók szerint az „elkövető” David Datuna performanszművész volt, aki közönség előtt fogyasztotta el a kissé már rothadásnak indult banánt, arra hivatkozva, hogy éhes volt. A galéria, hogy pótolja a veszteséget, végül vett egy új banánt a zöldségesnél.
Az eset úgy tűnik nem egyedi, mivel a BBC beszámolója szerint, most újra megismétlődött a jelenet. Ezúttal
A helyi média beszámolója szerint a múzeum itt is a zöldségestől vásárolt banánnal oldotta meg a kínos helyzetet. A BBC kérdésére annyit közöltek, hogy nem kérnek kártérítést a fiataltól. Azt állítják, hogy pár naponként kénytelenek pótolni a "művet". Az esetről az alkotó is úgy nyilatkozott, hogy "semmi probléma" - írja a hírportál.
VIDEÓ: A banán felfalásáról