A budakeszi járőrök a Királyleányka utcában szúrták ki, hogy egy szemből elhaladó kocsi sofőrje nem kötötte be a biztonsági övet. Megfordultak és egyértelmű jelzésekkel tudatták megállítási szándékukat.

A sofőr ekkor kövér gázt adott és megpróbált elmenekülni. A rendőrök azonnal utána eredtek, sofőr egy füves területen végül megállt, majd kipattant a kocsiból. A további menekülésre azonban már nem volt esélye, mert a rendőrök elfogták.

Kiderült, a sofőr megijedt a rendőröktől, ezért fogta menekülőre. Ijedtségére az adott az elmondása szerint, hogy nincs vezetői engedélye és a vezetéstől is eltiltották. Ám ezzel még nem ért véget a történet, mivel a kocsi csomagtartójából egy 40 cm hosszú bozótvágó is előkerült, a jobb első ülésen pedig egy tégely hevert. Bár a zöld növényi tartalma jellegzetes illatot árasztott, a sofőr állította, hogy az csak teafű.

Police.hu

Erre persze a helyszínre kért kutya is rácáfolt, amikor egyértelmű jelzést adott a cuccra. A sofőr papírjai, valamint a járműben tartott dolgai mellett a kocsival sem volt minden rendben. Műszaki érvényessége közel egy éve lejárt, biztosítás nem volt rajta, tavaly nyáron pedig kivonták a forgalomból.

A 45 éves budapesti férfit előállították, a kapitányságon végzett gyorsteszt pedig tovább bővítette a bűnlajstromot, tekintve, hogy amfetaminra és THC-re pozitív eredményt mutatott. A Budaörsi Rendőrkapitányságon a közlekedési szabálytalanságok, valamint a közbiztonságra különösen veszélyes eszköz miatt szabálysértési feljelentés készült, valamint kábítószer birtoklás megalapozott gyanúja miatt büntetőeljárás is indult.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!