A Veszprém Megyei Főügyészség indítványozta a 2018. szeptember végén, a Várpalota melletti Baglyas-szőlőhegyben anya és gyermeke életét kioltó férfi letartóztatásának ismételt meghosszabbítását. A Veszprémi Járásbíróság az indítványnak helyt adott, és két hónappal meghosszabbította a kényszerintézkedést.


Az ügyben a Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság több emberen, tizennegyedik életévét be nem töltött személy sérelmére elkövetett emberölés bűntette miatt folytatja a nyomozást.

A rendelkezésre álló adatok alapján az elkövető megalapozottan gyanúsítható azzal, hogy tavaly szeptember 27-én megfojtotta volt barátnőjét és megölte a 2 éves kisfiát.

A bíróság a véglegessé vált végzésében megállapította, hogy a gyanúsítottnál továbbra is fennáll a szökés, elrejtőzés veszélye, ezért a letartóztatásának meghosszabbítása szükséges és indokolt.

A gyilkossággal gyanúsított berhidai férfit egy közúti ellenőrzés során kapcsolták le. Amikor a járőrök megállították, azt mondta, hogy tudja, miért keresik, és ő volt a tettes. B. Zsolt akkor azt állította, hogy az anyát és a kisfiát is megfojtotta, a fiút pedig mellkason szúrta, mielőtt végzett vele. Arra azonban nem tudott magyarázatot adni, hogy miért követte el a gyilkosságokat.

Akkor végig úgy beszélt kisfiúról és az édesanyjáról, mintha még élnének. Azt mondta, hogy filmszakadása volt, és nem tudja, miért tette. Később viszont visszavonta a rendőrségen tett beismerő vallomást. Ekkor már azt állította, hogy ő csupán megtalálta a holttesteket. Azt mondta, hogy erről azért nem értesített senkit, mert a látottak hatására zavart állapotba került.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!