A koronavírus-válság hatásainak enyhítése érdekében a kormány márciusban döntött úgy, hogy az általa meghatározott fő tevékenységeknél járulékmentességet biztosít a vállalkozásoknak az alkalmazottak foglalkoztatása után. A járulékmentességet négy hónapra hirdették meg. A gond az, hogy a válság még nem múlt el, viszont a járulékmentesség az eredeti tervek szerint hamarosan lejár. Úgy tűnik, a hosszabbítás nem kizárt, sőt, ha a kamarán múlik, még bővülhet is a kedvezményezettek köre.


21 fő tevékenységet támogatnak most

A járulékmentesség azt jelenti, hogy

  • a munkáltatóknak a dolgozójuk bére után, az egyéni vagy társas vállalkozóknak maguk után nem kell megfizetniük a 17,5 százalékos szociális hozzájárulási adót (ez volt korábban a munkáltatói járulék) és az 1,5 százalékos szakképzési hozzájárulást sem, azaz nulla lesz a havi fizetendő közterhük a foglalkoztatás után.
  • A munkavállalóktól, illetve vállalkozóktól nem kell levonni a 10 százalékos nyugdíj járulékot, az 1,5 százalékos munkaerő-piaci járulékot, a 3 százalékos pénzbeli egészségbiztosítási járulékot. Viszont a 4 százalékos természetbeni egészségbiztosítási járulékot, maximum havi 7710 forintig továbbra is le kell vonni a bruttó bérből, és az szja megfizetésére sem szól a mentesség.

A járulékmentesség jelentős megtakarítás a cégeknek, és a dolgozók is jobban járnak vele.

  • Minimálbérnél (bruttó 161 ezer forint) összességében az állam dolgozónként havi 53 935 forint bevételről mond le, amivel a munkáltató havi 30 590 forintot spórol, a dolgozótól pedig 23 345 forinttal kell kevesebbet levonni.
  • Bérminimumnál (bruttó 210 600 forint) a munkáltató 40 014 forintot spórolhat, a dolgozótól 31 251 forinttal vonnak le kevesebbet.
  • Átlagkeresetnél már sokkal nagyobbak az egyéni és a munkáltatói megtakarítások is. A cégek vagy vállalkozók havi mintegy 70 ezer forint megfizetése alól mentesülnek, a dolgozóktól bő 60 ezer forinttal kevesebbet vonnak le

Első körben 11 fő tevékenységre hirdették ki a járulékmentességet, áprilisban azonban bővült a kör, így végül 21 fő tevékenység mentesülhetett a járulékterhek alól a foglalkoztatottak után:

  1. taxis személyszállítás,
  2. szálláshely-szolgáltatás,
  3. vendéglátás,
  4. alkotó-, művészeti, szórakoztató tevékenység,
  5. sport-, szórakoztató, szabadidős tevékenység,
  6. szerencsejáték, fogadás,
  7. film, videó, televízióműsor gyártása, hangfelvétel-kiadás,
  8. konferencia, kereskedelmi bemutató szervezése,
  9. napilapkiadás,
  10. folyóirat, időszaki kiadvány kiadása,
  11. műsor-összeállítás, műsorszolgáltatás,
  12. növényi szaporítóanyag termesztése,
  13. egyéb, nem évelő növény termesztése,
  14. egyéb évelő növény termesztése,
  15. dísznövény nagykereskedelme,
  16. dísznövény, vetőmag, műtrágya, hobbiállat-eledel kiskereskedelme,
  17. vadgazdálkodás, vadgazdálkodási szolgáltatás,
  18. desztillált szeszes ital gyártása,
  19. szőlőbor termelése,
  20. sörgyártás,
  21. szőlőtermesztés.

A kormány négy hónapra, azaz március-április-május-júniusra hirdette meg a járulékmentességet, vagyis e hónap végén lejár a kedvezmény. Csakhogy egyelőre a válságból nem olyan gyors a talpra állás, hogy júliustól már teljes fordulatszámon pörögnének a leginkább érintett szektorok, és ne lenne gond nekik az alkalmazottak kifizetése. Elkelne még tehát a segítség.

A kamara hosszabbítana, bővítene

Észlelte ezt a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) is, ezért a kormánynál már lobbiznak a hosszabbításért. Az MKIK azt kérte, hogy mind a 21 kedvezményezett fő tevékenységre maradjon meg még néhány hónapig a járulékkedvezmény. Plusz azt szeretnék, ha további, a válság által szintén érintett tevékenységi körök is bekerülnének a járulékmentesség alá. A kamara bizakodó, hiszen eddig a szaktárca nyitott volt a javaslataikra, és részben vagy egészben beépítették kéréseiket a gazdaságvédelmi akciótervbe.

Kérdeztük a témában az ITM-et, a miniszterelnökséget, és a kormányszóvivőséget is, de választ nem kaptunk.

Koronavírus - Még több hír a témában

Az Mfor cikkéből az derül ki, hogy a kormány is hajlana a hosszabbításra. Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter ugyanis azt mondta a portál kérdésére a legutóbbi kormányinfón, hogy a turizmusra vonatkozó adókedvezmény (kata), illetve járulékmentesség megmaradna az év végéig. De a többi szakmánál a miniszter szavai szerint nem lesz változás a jelenlegi helyzethez képest, azaz június 30-án lejárnak a kedvezmények.

Kiemelt kép: Farkas Norbert /24.hu


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!