Vadon János 15 év után hagyja ott a közös csapatot. A stáb megadta a módját a búcsúadásnak.


Múlt hét elején jelentette be Vadon Jani, hogy sok-sok év közös munka után elhagyja a Sebestyén Balázzsal és Rákóczi Ferivel közös műsorukat a Rádió1-en, és egészen mással tervez foglalkozni.

Szerdán jött el az utolsó adás napja, amit a csapat méltó módon ünnepelt meg.

A merész ötlet egyébként nem egyedüli, ugyanis a trió már régebben is búcsúztatta ilyen módon az óévet. A disznóvágás közben persze Jani sorra kapta a megható üzeneteket a hallgatóktól.

Az adás végén pálinkával koccintottak Janira, majd Balázs elmondta, visszavárják Janit:

Balázs külön is elbúcsúzott barátjától, megható sorokat osztott meg oldalán:

„Hát ez is eljött... Lenyomtuk az utolsót így együtt. Mit is írhatnék, sok mindent tudnék, de utálok búcsúzkodni. Köszi mindent... A sok röhögést, munkát, műsort, rádiót, forgatást, a sok vidám percet, amit együtt lenyomtunk ebben a 26 évben! Kívánom, hogy sikerüljön minden, amit elterveztél a “nyugdíjas éveidre”. Ma küldte valaki, pont ide passzol: "...az élet nem más, mint elmúlása annak amit szeretünk..." - Sok sikert haver, drukkolok hogy minden kerek legyen és köszönök mindent...” - írta Facebook-bejegyzésében a műsorvezető.

(Blikk, Sassy)

ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!