Egy éve történt a budapesti Jókai utcában a súlyos házomlás, melynek során négyen megsérültek, a legsúlyosabban Tóth Nikolett, az Operettszínház táncművésze. Most a Facebook-oldalán üzent.


Facebook-oldalán keresztül üzent Tóth Nikolett, az Operettszínház balett-táncosa, aki koponya- és gerincsérülést szenvedett éppen egy évvel ezelőtt a Jókai utcai házomlásban. Azt írta, pozitív hozzáállása nem hagyta cserben.

Tavaly június végén beszámoltunk róla, hogy leomlott a terézvárosi Jókai utcában lévő egyik ház negyedik emeleti falrésze, a mentők egy súlyos és három könnyű sérültet vittek kórházba a helyszínről.

Napra pontosan egy évvel a súlyos baleset után Nikolett közzétette egy üzenetet a Facebook-oldalán:

„Pontosan egy éve ezen a napon, egy pillanat alatt változott meg teljesen az életem. Aznap is átlagosan indult a reggelem, azonban azóta a szokásos balettgyakorlat helyett gyógyszerekkel és lábkimozgatással kezdődik a napom.

Köszönöm, hogy itt vagytok az oldalon, ahol majd követhettek utamon” – olvasható a Tóth Nikolett Alapítvány oldalán.

Forrás: Blikk


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!