Heitor Schiave segíteni szeretett volna a 60 éves édesanyján, Marián, akinek egy vezetés-vizsgán kellett volna résztvennie, hogy jogosítványt kaphasson. A 43 éves férfi nem aprózta el a dolgot, nemcsak az anyja ruháját vette fel, hanem megcsinálta a haját, sminkelt és még a hangját is elváltoztatta, hogy az oktató ne vegye észre a különbség.


A szakember azonban gyorsan rájött az átverésre, az ügy pedig a rendőrségre került.

Maria a hírek szerint nem tudott róla, hogy a fia mire készül, amivel lehet, hogy pont rosszat tett Heitornak, mivel a rendőrség így csalás miatt indított ellene nyomozást. Schiavét azzal vádolják, hogy szándékosan elrabolta az anyja személyiségét. A férfi bűncselekményt követett el azzal, hogy egy hivatalos ügyben tettette magát más személynek, így aztán börtönbe is kerülhet.

Majdnem sikerült

A vizsgáztató elmondta, hogy eleinte fel sem tűnt neki a különbség, mivel előtte már öt embert vizsgáztatott, így mire a csalóra került a sor, már elég fáradt volt. Akárhogy is, a férfi akkor bukott le, amikor beültek az autóba, a vizsgáztatónak akkor már egyből feltűnt, hogy a volán mögött egy nőnek öltözött férfi ül.

Ha érdekel, hogy néz ki Schiave férfiként, akkor a Mirror oldalán meg tudjátok nézni a fotóját.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!