Szombaton este, tragikus hirtelenséggel meghalt Zappe Gábor újságíró, szerkesztő – a hírt a családja közölte az Indexszel. Zappe Gábor korábban a lap főszerkesztő-helyettese volt.

Zappe Gábor egy budapesti kórházban, családja körében hunyt el. 47 éves volt, háromgyerekes édesapa.

1971-ben született, négy testvére volt, édesapja, Zappe László a Népszabadság volt kulturális szerkesztője, ma is aktív színikritikus.

Újságírással 1994-ben kezdett foglalkozni. "Még a gimnáziumból ismerte Uj Pétert, az Index alapítóját, volt főszerkesztőt, az ő hívására jött 2000-ben az Indexhez. Először a politika rovat vezetője, 2002-től főszerkesztő-helyettes volt. 2006-ban bízták meg a lapcsoporthoz tartozó Velvet főszerkesztésével, 2011-től a Dívány főszerkesztője is volt, és ő vezette a port.hu-t is" - írja az Index.

"Először, még népszavás korában a "Csak lövések állították meg a száguldó Trabantot" címmel került a Magyar Narancs Szüret rovatába, melyet még sok másik követett. Munkásságának meghatározó része a villantás kifejezésének meghonosítása a magyar sajtónyelvben" - írja a Digital Hungary Zappe Gábor rövid bemutatásában.

Zappe Gábor 2017 elején távozott a CEMP-csoporttól, ezután a frissen indított Zoom.hu főszerkesztője lett. Pár hónap után távozott a laptól. Idén már a Green Go elektromos autómegosztó rendszernél dolgozott.