Pénteken, élete 96. évében elhunyt Yona Friedman - derült ki a tervező hivatalos Instagram-oldalán megjelent friss posztból.
View this post on Instagram
A post shared by Dotation Yona Friedman (@yona_friedman) on Feb 21, 2020 at 12:55am PST
Az 1923. június 5-én, Budapesten született művész a második világháború legsötétebb éveit túlélve előbb egy évtizeden át Haifában, majd 1957-től Párizsban élt, ahol a mai BME elődjén, a Magyar Királyi József Nádor Műszaki és Gazdaságtudományi Egytemen, illetve a haifai Technionon szerzett tudásának és jövőbe látásának köszönhetően hamarosan az építészeti figyelem középpontjába került, majd évtizedekre a szakma egyik legszínesebb arcává vált.
A horvátországi Dubrovnikban 1956-ban rendezett X. Nemzetközi Modern Építészeti Kongresszuson bemutatott, mobil építészeti manifesztójával megkérdőjelezte a szakma addig megváltoztathatlannak hitt alapelveit, ville spatiale-, azaz lebegő város-álma pedig a futuristák és sci-fi illusztrátorok kedvencévé vált, sőt, az erős vázrendszerre épített, folyók, tavak, vagy épp mocsaras területek felett álló gigantikus városok tervei azonnal világhírűvé tették.
View this post on Instagram
A post shared by Dotation Yona Friedman (@yona_friedman) on Dec 9, 2019 at 10:05am PST
Munkássága persze távolról sem merült ki ennyiben, hiszen amellett, hogy a kőbe vésett szabályok áthágására, illetve az emberek igényeihez való idomulásra szólított fel, a világ számos vezető egyeteme, így az MIT, a Harvard, a Columbia és a Princeton katedráin is megfordult, sőt, a későbbi lakói által könnyen felépíthető házak terveivel egy évtizeden át segítette az ENSZ és a UNESCO afrikai, dél-amerikai, illetve délkelet-ázsiai lakásínség csökkentését célzó törekvéseit, közben pedig azt is hirdette, hogy a lakóházakat nem egy építésznek, hanem a saját határaikat és vágyaikat jól ismerő embereknek maguknak kellene megtervezniük.
A vízvezeték-elemekből lakónegyedeket, egy, a La Manche-csatornát átívelő hídvárost, a legnagyobb európai városokat összekötő gyorsvasúti rendszert, illetve többszintes függőkerteket megámodó Friedman számos megvalósult épülettel ajándékozta meg a világot, hiszen a franciaországi Angers-ben álló Lycée Bergson (1978-1981), illetve az indiai Madraszban álló Museum of Simple Technology (1982), amihez az épület környezetében könnyen elérhető alapanyagokat, így bambuszt használt.
Számos könyvet jegyzett megvalósítható építészeti és társadalmi utópiákról, melyek a globális kommunikációt, illetve a elitizmus, az állami maffia és az emberek véleményét sokszor nem ideális irányban formáló médiamaffia miatt sokszor csak nevében demokratikus rendszereket bírálták.
Magyarországon 2011-ben a Ludwig Múzeumban volt kiállítása, de nem ez volt az egyetlen, 1945-ös emigrációja utáni kapcsolata Budapesttel, hiszen a nyolcvanas években született Nemzeti Színház-tervek egyike is az ő nevéhez fűződik.
Túl sokat építünk. Túlépítettük a Földet, anélkül, hogy mindenki számára megfelelő hajlékot biztosítottunk volna. Ez a túlépítés (csakúgy, mint a túltervezés és a túlzásba vitt mezőgazdasági művelés) környezeti katasztrófához vezet. Mindez nem az építészek szakmai hibája, hanem részben az építészet félreértelmezéséből ered. Az építészet nem egyszerűen az építés művészete: sokkal inkább a tér rendezéséé.
