Életének 72. évében elhunyt az olimpiai, világ- és Európa-bajnok Szívós István, az FTC egykori klasszis vízilabdázója, aki később edzőként és a klub elnökeként is szolgálta az egyesületet, írja a Fradi.hu portál.


Szívós István 1948. április 24-én született, Budapesten. 12 évesen csatlakozott a Ferencvárosi Torna Clubhoz, fiatalon be is mutatkozott vízilabdacsapatban, 16 évesen már kupagyőzelmet ünnepelhetett.

Húszéves koráig pólózott a Fradiban, ezalatt az időszak alatt két bajnoki címet és összesen három kupaaranyat szerzett.

Már ekkor bekerült a magyar válogatottba is, amellyel később minden létező címet megnyert: kétszer volt első Európa-bajnokságon, egyszer világbajnokságon, és 1976-ban ő is tagja volt a montreali olimpián győztes csapatnak.

Összesen háromszor választották az Év magyar vízilabdázójának, később, 1994-ben a Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztjével tüntették ki, két évvel később pedig az Úszó Hírességek Csarnokának a tagjává választották.

Pályafutása után hét éven keresztül, 1983 és 1990 között irányította a Fradi vízilabdacsapatát, kétszer bajnoki címet, kétszer Magyar Kupát nyert, 1989-ben pedig elődöntőig vezette a Kupagyőztesek Európa Kupájában.

1991 és 1998 között ügyvezető elnökként szolgálta az FTC-t, az egyik legsikeresebb korszakra esett a felejthetetlen, 1995-ös Bajnokok Ligája-csoportkörbe jutás. Elnöksége után a vízilabda-szakosztályt vezette a Ferencvárosnál.

A Szívós-család igazi vízilabdacsalád, Szívós István édesapja, idősebb Szívós István szintén olimpiai bajnok volt, míg fia, Szivós Márton világbajnoki aranyat nyert.

Kiemelt fotó: Fradi.hu


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!