A Mix Magazin alapító korábbi főszerkesztője 83 évesen hunyt el.


Életének 84. évében elhunyt Regös István, újságíró, író, költő, a Mix Magazin alapító főszerkesztője - tájékoztatta a család az MTI-t pénteken.

Regös István 1939. december 20-án született. Újságíróként a Képes Újságnál és a Hétfői Híreknél dolgozott, majd a Magyar Televízióban riporter-műsorvezetőként folytatta pályafutását. Olyan sikeres riport- és interjúműsorokat szerkesztett és vezetett, mint a Hét, az Óriáskerék vagy a Reflektor Magazin - írták.

A közlés szerint dokumentumsorozataiért több jelentős szakmai díjat nyert. Leghíresebb munkái az Alkohol és a Bűn című sorozatok, melyek mára a műfaj klasszikusainak számítanak, és amelyek dokumentumregény formában rekord példányszámban keltek el.

1992-ben Magyarországon az elsők között alapított és vezetett sikeresen évtizedekig PR-céget. 2001-ben alapította és irányította több mint húsz éven keresztül a Mix Magazint és a Mix Online internetes hírportált, melyekben a közélet minden területén értékeset alkotó művészekkel, ismert emberekkel készültek interjúk, riportok.

Regös István három gyermek édesapja volt, feleségével több mint négy évtizede élt házasságban.

ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!