A színésznőt háromszor jelölték Oscar-díjra. 91 éves volt.


91 éves korában meghalt Piper Lauire, a Twink Peaks és a Carrie sztárja – írja a Variety. A színésznőt háromszor jelölték Oscar-díjra.

Laurie Detroitban született 1932-ben, lengyel és orosz származású családba. Hat éves volt, amikor családja Los Angelesbe költözött, és ő 17 évesen otthagyta a gimnáziumot, és hosszú távú szerződést kötött a Universal stúdióval.

Az ötvenes évektől kezdve szerepelt filmekben, az első Oscar-jelölését 1961-ben kapta A svindler című biliárdos filmért, amelyben Paul Newman partnere volt. Ezt követően több mint egy évtizedre visszavonult a színészettől, hogy a gyereknevelésre fókuszálhasson, de a hetvenes évek közepétől újra vállalt szerepeket, többek között Brian De Palma 1976-os horrorklasszikusában, a Stephen King regényéből adaptált Carrie-ben ő játszotta a telekinetikus címszereplő jéghideg anyját. Ezért a szerepért is Oscar-jelölést kapott, a harmadik, egyben utolsó jelölését pedig az 1986-os Egy kisebb Isten gyermekei című filmdrámáért kapta.

Az 1990-es évek sorozatnézői a Twin Peaks Catherie Martell-jeként (Pete Martell feleségeként) emlékezhetnek rá. Ezért a szerepért kétszer is jelölték Emmy-díjra. A díjat végül Az ígéret című tévéfilmért kapta meg.

Utolsó filmje a 2004-es Eulogy című fekete komédia volt.

(via 24.hu)

ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!