88 évesen elhunyt Lloyd Price amerikai énekes-dalszerző, a rock and roll egyik korai, befolyásos alakja, akinek leghíresebb dalai közé tartoznak az olyan gyorstempójú számok, mint a Personality, a Lawdy Miss Clawdy vagy az erőszakos szövege miatt sok vitát kiváltó Stagger Lee. A zenész hétfőn halt meg cukorbetegség szövődményeiben New York államban, egy New Rochelle-i gondozóházban.


Az afroamerikai zenész, aki nemcsak a rock and roll, hanem a rhythm and blues műfajában is otthonos volt, 1933. március 9-én született a Louisiana állambeli Kennerben, majd New Orleans egyik elővárosában cseperedett fel. Tíz testvére volt, de szülei így is megtalálták a módját, hogy tehetséges fiukat zenélni taníttassák. Első hangszere a zongora, majd a gitár volt, ő is a templomi kórusban "szedte magára" az alapokat. Tizenhat éves korában zenekart alapított testvérével. Együttesüket, amely a New Orleans-i "nagyok" stílusában muzsikált, szerepeltette a helyi rádió.

A később nagyon sok feldolgozást megért Lawdy Miss Clawdy című dal, mely Price 19 éves korában született, vezette a rhythm&blues-listát, és a korai rock'n'roll korszak egyik legkapósabb dala lett. Fats Domino, Little Richard és a kezdő Beatles sem hagyta ki a repertoárjából a hatvanas évek legelején ezt a számot, de jutott belőle a kései rhythm&blues-előadóknak is. Price listás sikerei között szerepelnek emellett az Ooh, Ooh, a Restless Heart és a Tell Me Pretty Baby című számok. Az énekes pályája katonai szolgálata miatt megtört, és mire leszerelt, már Little Richard és Chuck Berry uralta a terepet.

Price a beat előretörésekor háttérbe szorult, de lelkesedése nem lankadt. Később hosszú évekre áttette székhelyét Afrikába, ahonnan csak a nyolcvanas évek elején tért haza. A kilencvenes évek elején Jerry Lee Lewisszal, Little Richarddal, valamint a tvisztkorszak egyik nagyágyújával, Gary U. S. Bondsszal turnézott Európában. Mintegy ötven lemez őrzi a hangját, húsz sorlemeze mellett harminc válogatást készítettek a kiadói. 1998-ban bekerült a Rock and Roll Hírességeinek Csarnokába.

(MTI)


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!