92 éves korában, rákbetegségben meghalt Leon Fleisher világhírű amerikai zongorista, akit leginkább arról ismer a nagyvilág, hogy korábban egy betegség miatt évtizedeken át csak a bal kezével zongorázott. Fleisher 1928-ban született San Franciscóban kelet-európai bevándorlók gyermekeként. Gyakorlatilag csodagyerek volt: négyévesen kezdett el zongorázni, kilencéves korában meghívták diáknak Artur Schnabel híres zongorista osztályába, tizenhat évesen pedig debütált a New York-i Filharmonikus Zenekarnál.


1964-ben egy neurológiai rendellenesség alakult ki nála, az úgynevezett fokális disztónia következtében jobb keze görcsbe merevedett, képtelen volt használni. Kétévnyi kihagyás után új irányba fordította karrierjét, karmesterként dolgozott, tanított és mesteri szintre fejlesztette balkezes zongorarepertoárját. Három évtizeddel később számos terápiának köszönhetően újra tudta használni jobb kezét. 1995-ben kétkezes zongoristaként tért vissza, felvett két nagy sikerű lemezt. Az egyik a Two Hands címet kapta, amely címmel Oscar-díjra is jelölt dokumentumfilmet is forgattak az életéről.

Kiemelt kép: FRED DUFOUR / AFP

ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!