Leeds egyik legnépszerűbb DJ-je, Liam Downing március 16-án került kórházba. Néhány nappal később kiderült, hogy a két éve leukémiával küzdő férfinek koronavírus-fertőzése van.


Amikor az állapota rosszabbodni kezdett, Downing azt mondta az orvosoknak, nem akarja, hogy további erőforrásokat áldozzanak rá feleslegesen, mentsenek meg inkább valaki mást. A fiatal férfi március 27-én, öt nappal a harmincadik születésnapja után halt meg - írja a brit Metro.

Liam nővére, Laura Downing elmondta, hogy a testvérének valószínűleg csak hónapjai lettek volna hátra a gyógyíthatatlan leukémiája miatt. Voltak tervei erre a rövid időre, körbe akarta például buszozni a szülővárosát, mert korábban soha sem utazott busszal.

Laura elmondta, hogy Liam olyan volt, egy kedves mackó, aki bármikor, bárkin kész volt segíteni. Bár a betegsége miatt már súlyos fájdalmai voltak, az utolsó percig mosolygott, és igyekezett mindenkit jókedvre deríteni.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!