Alig néhány nappal nyolcvanharmadik születésnapja előtt, augusztus 22-én elhunyt Jerry Allison, Buddy Holly egykori dobosa -olvasható a zenésztársa emlékét őrző alapítvány hivatalos Facebook-oldalán.

A tizenöt évesen barátokká vált zenészek 1957-ben közösen alapították meg a Buddy Holly and the Crickets-et, sőt, két nagy slágerüket, a That'll Be The Day-t, illetve a Peggy Sue-t is együtt jegyezték. Allison állítása szerint a Not Fade Away-ben is Holly szerzőtársa volt, ezt azonban nem tüntették fel, sőt, a producer saját nevét tüntette fel benne társszerzőként.

A rövid gyászjelentés szerint Allison saját kora előtt járt, kimeríthetetlen energiája, ötletei, illetve kivételes képességei pedig nem csak a The Crickets, de a rock'n'roll történetében is fontos szerepet játszottak.

A That'll Be The Day 1957-ben az amerikai slágerlisták éléig jutott, az eleinte Cindy Lou címen futó, majd Allison barátnője (és későbbi felesége), a 2018-ban elhunyt Peggy Sue Gerron kedvéért átnevezett dal pedig ugyanabban az évben a harmadik helyet csípte meg.

Kapcsolódó

Meghalt Buddy Holly híres slágerének ihletője

Peggy Sue 78 éves volt, a népszerű szám pedig 1958-ban született.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!