A színész 86 éves korában természetes halált halt - erősítette meg Fred Willard lánya, a CNN-nek.


Mindig pörgött, dolgozott, és boldoggá tett bennünket az utolsó pillanatig. Nagyon szerettük, és örökké hiányozni fog nekünk

- írta a lapnak Hope Mulbarger.

Willard közel két évvel azután halt meg, hogy felesége, Mary Willard 71 évesen elhunyt, akivel ötven évig voltak házasok.

A leginkább vígjátékokban szereplő Fred Willardot négyszer jelölték Emmy-díjra a Szeretünk Raymondban, illetve a Modern családban nyújtott alakításáért, amiben Phil Dunphy (Ty Burrell) apját játszotta. Ezen kívül Willard az Amerikai pite harmadik részéből is ismerős lehet: itt Michelle (Alyson Hannigan) apja volt, aki a feleségével egy szürreális legénybúcsú közepébe csöppent, csak éppen nem tudott róla.

Az egykori kollégák közül rengetegen megemlékeztek a színészről. Steve Carrell például azt írta, hogy Willard volt a legviccesebb ember, akivel valaha dolgozott.

Fred Willard was the funniest person that I've ever worked with. He was a sweet, wonderful man.

- Steve Carell (@SteveCarell) May 16, 2020

Kiemelt kép: Frederic J. BROWN / AFP


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!