Bő egy hete mi is beszámoltunk róla, hogy az Egyesült Államok hat államából mintegy 50 ember került kórházba a közelmúltban súlyos légúti megbetegedéssel, amelyet orvosok szerint az e-cigarettázás vagy más vaporizátor szívása okozhatott. Nemrég egy amerikai fiúról érkezett hír, akinek teljesen váratlanul összeomlott és kisebesedett a tüdeje, lélegeztetőgépekkel tudták csak életben tartani. Esetében is az elektromos cigarettát sejtik a háttérben, a hasonló regisztrált esetek pedig 153-ra emelkedtek.


Az első haláleset

A Yahoo News most az AP-re hivatkozva arról számol be, hogy Illinoisban

meghalt egy súlyos tüdőbetegséggel küzdő ember, feltételezhetően ő az e-cigaretta első amerikai áldozata.

Rajta kívül pedig már 22 államban 193 embert ápolnak súlyos légzőszervi problémákkal. Mindannyian tizenévesek vagy fiatal felnőttek, a közös bennük, hogy mindannyian elektromos cigarettát szívnak. Az áldozatról az illetékesek semmit nem árultak el azon kívül, hogy felnőtt volt, sem a nevét, életkorát, születési helyét, de még halálának pontos időpontját sem.

Mint valami maró anyag

A betegségek közös okát mindeddig nem sikerült tisztázni, de a fertőzéseket kizárták, az orvosok valamilyen vaporizáló eszközre gyanakszanak, de további vizsgálatok nélkül ezt egyértelműen nem jelenthetik ki.

Egyesek a betegség kezdetét szívrohamhoz, mások influenzához hasonlították. A tünetek között szerepelt légszomj, fáradtság, mellkasi fájdalom és hányás is. Szakértők szerint a megbetegedések hasonlóak ahhoz, mint amikor a szervezet egy maró hatású anyag belélegzésére reagál.

Kiemelt kép: JUSTIN SULLIVAN / GETTY IMAGES NORTH AMERICA / AFP


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!