Csányi pályafutása során kilenc világbajnoki aranyérmet szerzett, és tizenhétszer volt az év férfi tekézője.


Hosszan tartó, súlyos betegség után, 73 éves korában meghalt Csányi Béla, minden idők legeredményesebb tekézője, a magyar férfi válogatott szövetségi kapitánya.

Csányi pályafutása során kilenc világbajnoki aranyérmet szerzett, emellett az FTC színeiben 32 magyar bajnoki elsőséget is begyűjtött, ebből 13 egyéni, 11 páros és 8 csapat arany.

Magyarországi sportpályafutása után 1989-ben a Bamberg játékosaként tízszeres német bajnok lett. 2000-ben Budapesten, a 20. század ötven legnagyszerűbb magyar sportolóját ünnepelték, ahol többek között a labdarúgó Puskás Ferenccel és Albert Flóriánnal, az ökölvívó Papp Lászlóval és az öttusázó Balczó Andrással együtt köszöntötték, 2015-ben pedig a Nemzetközi Teke Szövetség (NBC) által alapított Halhatatlanok Klubjának első tagja lett.

Haláláig a férfi nemzeti csapatnál volt, bár betegsége miatt biztosnak tűnt, hogy nem lehet ott a jövő héten kezdődő horvátországi világbajnokságon.

A Magyar Teke Szövetség a Facebook-oldalán így búcsúzott Csányi Bélától:

„Mai napon, egy szinte reménytelen betegség elleni harcban alul maradt Csányi Béla a Világ legjobb tekézője és a férfi felnőtt válogatott Szövetségi kapitánya. Ahogy ezt tette mindig, nagyon küzdött most is. Emlékét, küldetését, tudását, alázatát óvjuk, vigyázzuk és tovább visszük!”

(Forrás: MTI)


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!