69 éves korában elhunyt Bonnie Pointer, a Pointer Sisters énekesnője.


Családunk le van sújtva, testvéreim, az én, valamint az egész Pointer család nevében kérem, imádkozzatok értünk ebben az időben. Bonnie volt a legjobb barátom, minden nap beszéltünk. Soha nem veszekedtünk egész életünkben. Máris hiányzol, és egy nap újra láthatlak

- olvasható az énekesnő testvére, Anita Pointer a CNN-en közzétett nyilatkozatában, melyben hozzátette,

a Pointer Sisters soha nem történt volna meg, ha Bonnie nincs benne

A négy testvérből álló Pointer Sisters több mint ötven évvel ezelőtt kezdett együtt énekelni szülővárosuk, a kaliforniai Oakland templomában, ahol apjuk szolgált. Bonnie és legkisebb húga 1969-ben kezdtek el együtt hivatalosan énekelni, majd később nővéreik, Anita és Ruth is csatlakozott hozzájuk. A négy nővér 1973-ban debütált első albumukkal, egy évre rá pedig már elnyerték az első Grammy-díjukat az űtütő sikert hozó Fairytale című slágerükért. Bonnie Pointer öt albumot rögzített nővéreivel, mielőtt szólókarrierbe kezdett volna. Leszerződött a Motown Records lemezkiadóval, itt jelent meg egyik legsikerebb száma, az 1978-as Heaven Must Have Sent You című dal.

Kiemelt kép: Harry Langdon/Getty Images


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!