Az 1960-as évek derekán induló magyar művészgeneráció kimagasló tagja 83 évesen hunyt el.


83 éves korában, pénteken meghalt Bak Imre Kossuth-, és Herder-díjas festőművész - közölte az acb Galéria a Facebookon.

Mint írták, „Bak Imre az 1960-as évek derekán induló magyar művészgeneráció kimagasló tagja, aki példátlanul következetes, párját ritkítóan változatos, több mint fél évszázados művészeti pályát tudhatott magáénak. Kivételes érzékenysége, szerénysége, szakmai alázatossága és következetessége nemcsak az utóbbi években hagyott mély nyomot a magyar képzőművészeten, annak nemzetközi recepcióján és piacán is, hiszen tevékenyen formálta a magyar kortárs festészet alakulását közvetlenül azután is, hogy végzett a Magyar Képzőművészeti Főiskola festő szakán”.

Méltatásukban az is szerepel, hogy „Bak Imre utolérhetetlen festészeti munkássága mellett egyik fontos úttörője a magyar konceptuális művészetnek is, posztmodern iránti elkötelezettségéről pedig utolsó interjúi is tanúskodnak.

Művei megtalálhatóak olyan kiemelkedő külföldi közgyűjteményekben, mint a londoni Tate Modern, a New York-i Metropolitan Museum, a stockholmi Moderna Museet, a berlini Nationalgalerie, a bécsi MUMOK, a zürichi Haus Konstruktiv, vagy a pozsonyi Nemzeti Galéria. Magyarországon fontos művei találhatóak többek között a Magyar Nemzeti Galériában és a Ludwig Múzeum – Kortárs Művészeti Múzeumban, a székesfehérvári Szent István Király Múzeumban.

Bak legutóbbi, egyedülálló művészeti és szellemi frissességről árulkodó festményeit az acb Galéria kiállításain mutatta be, utolsó, 2022-ben festett sorozatát pedig a közönség még nem is láthatta”.

Bak Imre temetéséről a későbbiek során intézkedik családja - közölte a galéria.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!