Az Irigy Hónaljmirigy zenekar adta hírül saját Facebook-oldalán, hogy meghalt Babicsek Bernát, aki színészként és harmonikaművészként is ismert volt.

Fájó szívvel, összetörve búcsúzunk barátunktól, kollégánktól Babicsek Bernát harmonikaművésztől, aki a mai napon tragikus körülmények között itt hagyott minket. Ő játszott a Szívósszemű Márta című dalunkban, és vendégünk volt az azt követő SYMA koncertünkön. Egy tehetséges művészt és barátot vesztettünk el a mai napon! Őszinte részvétünk a családjának!

A Blikk úgy tudja, Babicsek annak a halálos kimenetelű solymári lakástűznek az áldozata, ami szombat délután történt.

Kapcsolódó

Halálos lakástűz Solymáron, családtagja találta meg az áldozatot

Az épületben egy holttest és egy korábbi tűz nyomai voltak.

A nyolcvan négyzetméteres családi ház lakója nem adott magáról életjelet, ezért az egyik rokona behatolt hozzá. Az épületben egy holttest és egy korábbi tűz nyomai voltak.

Babicsek Bernát a Szeress most!, a Barátok közt és a Jóban Rosszban című sorozatokból volt ismert. 1979-ben született, már kilencéves kora óta zenélt és énekelt. Ének-zene szakon diplomázott Egerben, technikus végzettsége is volt. Gór Nagy Máriánál tanult színészmesterséget, így került a televízióba.

Negyvenegy éves volt, pályatársai, barátai így búcsúztak tőle a közösségi médiában:

Kapcsolódó

"Fel akarok ébredni ebből a rémálomból!" - pályatársak búcsúznak Babicsek Bernáttól

Mindenki megrendült a hírtől.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!