Furcsa esetről számoltak be amerikai lapok.

Idén novemberben természetes halállal elhunyt egy idős nő Utah államban, egy Toole nevű kisvárosban.

Miután a 75 éves Jeanne Souron-Matherst két hete nem látták, a rendőrség kutatta át a házat. Keresés közben megtalálták a fagyasztóládában a férje fekete nejlonzsákba húzott holttestét, mellette pedig egy közjegyző által hitelesített levelet.

hirdetés

A levélben a férfi, Paul Mathers azt írta, hogy a haláláért nem a felesége felelős.

Megtalálták a közjegyzőt, aki azt állítja, el sem olvasta, mi áll a 2008 decemberére dátumozott levélben.

A nyomozás szerint az akkor 69 éves férfi 2009 februárja és 2009 márciusa között halhatott meg, gyógyíthatatlan betegségben szenvedett, és a kórházban utoljára 2009. február 4-én látták.

Az ügy hátterében csalás állhat, az, hogy a feleség vehesse fel a férje helyett a veteránoknak járó kiegészítést. Jeremy Hansen őrmester tájékoztatása szerint összesen 177 ezer dollárt, vagyis körülbelül 50 millió forintot vehettek fel a nevében jogtalanul az elmúlt 10 év során.

A Snopes azt írja, az írásszakértők szerint nem lehet egyértelműen eldönteni, hogy valóban a férfi aláírása szerepel-e a levélen, a közjegyzői iratot készítő nő pedig azt mondta, nem olvasta el, mielőtt lepecsételte. Így egyelőre azt sem tudni, hogy a pár együtt tervelte-e ki a csalást, és valóban a férj írta a levelet, vagy a nő hamisította-e a a férje aláírását a levélre.