Már nem tudták megmenteni a gyermek életét, akit szörnyű állapotban vittek kórházba július 24-én – írja a Maszol.ro.

A kilenc éves dési fiú testén csípések, sérülések, sebeiben kukacok voltak. A helyi sajtó alapján a Maszol korábban azt írta, hogy a gyermek első koronavírus-tesztje pozitív lett, három hétig nem kelt ki az ágyból, a vécére sem tudott kimenni. Nem mosdatták őt, epilepsziával és pszichés zavarokkal küszködött.

Bár a házban három felnőtt is lakott – nagyanyja, édesanyja és annak élettársa –, senki nem viselte gondját.

A mentőket végül a nagymama hívta ki, amikor látta, hogy a gyermek nem reagál semmire.

A dési kórházban megállapították, a fiú mély kómába van, testének 80 százalékát pedig sebek borítják.

hirdetés

A gyermeket Kolozsvárra szállították, két hétig ápolták az intenzív osztályon, de szervezete feladta a küzdelmet.

A hatóságok az anyát már akkor őrizetbe vették, amikor rátaláltak a gyermekre, sajtóhírek szerint emberölés kísérletének gyanúja miatt vizsgálódnak ellene.



hirdetés