Korábban mi is beszámoltunk róla, hogy május 9-én éjjel egy 17 éves fiú kiugrott egy budapesti társasház második emeletéről. Később kiderült, hogy a fiatal kábítószer hatása alatt állt. A fiút súlyos sérülésekkel szállították a János kórházba, ahol nem sokkal később beállt nála az agyhalál.

A fiú azonban május 18-án elhunyt.

"Mély fájdalommal tudatjuk, hogy tragikus hirtelenséggel elhunyt az Érdi VSE 17 éves tehetsége, Nagy Richárd"

- írta Facebook-oldalán kedd reggel az Érdi VSE.

hirdetés

A klub megható sorokkal búcsúzott a fiatal játékostól. Ricsiről azt írják, már kisgyermekkora óta lehetett tudni, hogy sportoló lesz belőle.

"Eleinte ugyan tollaslabdában alkotott maradandót, a diákolimpiákon is szépen menetelt, ám végül a labdarúgás mellett döntött. Az Érdi VSE-ben szakosztályt váltva labdarúgóinknál is hamar kitűnt tehetsége, ennek köszönhetően lehetőség nyílt számára, hogy a felnőtt csapatban is egyre inkább nagyobb szerep háruljon rá, már több felkészülést is végigcsinált Limperger Zsolt együttesénél. Ki tudja, talán a következőt is ott kezdte volna..."

- írják.

"Az élet azonban mérhetetlenül hamar elragadott tőlünk egy csupaszív tehetséget, aki rajongott a sportért, a labdarúgásért. Klubunk egy kiváló csapattársat, labdarúgót, barátot vesztett! Legyen neki könnyű a föld! Köszönünk minden felejthetetlen pillanatot, amit a pályán okoztál nekünk! Reméljük, a mennyei pályákon tovább rúgod a bőrt, Ricsi!"

- zárják szívszorító a posztot.

A 17 éves fiú a társaival együtt bulizott május 10-én, vasárnap éjjel a budapesti lakásban. A dílert, akitől a bulizó fiatalok a kábítószert vásárolták, csütörtök délelőtt fogta el a rendőrség. A 24 éves férfi nem hagyhatja el Budapestet és nyomkövetőt kell viselnie.



hirdetés