„Az egész életem összetört, amiért azt hittem, hogy a gyónás egy bizalmas dolog” - írta a Reditten a feleség.


Megdöbbentő történetet osztott meg egy amerikai nő a Redditen - írja a Yahoo.

- írta.

Azonban a karantén alatt jobb lett a kapcsolata a férjével, és elkezdte gyötörni a bűntudat, ezért elment a templomba, és meggyónta a történteket. A plébános azt mondta neki, hogy be kell vallania a férjének a hűtlenséget.

A nő pár napig gondolkodott rajta, hogyan kellene közölnie a hűtlenséget, azonban a plébános a gyónásokra vonatkozó titoktartást megszegve mindent elmondott a férjnek.

- tette fel a kérdést.

Azt nem tudni, hogy a nő tett-e jogi lépéseket az ügyben. Maryland államban lakik, itt is törvény védi a gyónás alatt elhangzó információkat, viszont tényleg vannak olyan esetek, mikor ez felkavaró lehet, például ha valamilyen korábbi bűntettet vall be az illető, vagy elárulja, hogy törvényszegésre készül.

A történteken sok kommentelő felháborodott, sokan úgy vélték, hogy az ilyen esetek miatt teljesen értelmetlen már gyónni.

- foglalta össze valaki az eset tanulságát.

Az eredeti posztot itt lehet elolvasni.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!