Meggyilkolták Nipsey Hussle rappert vasárnap Los Angelesben - jelentette az amerikai média a Los Angeles-i rendőrségre hivatkozva.


Lövöldözés tört ki az utcán annál a Los Angeles-i ruhaboltnál, amely a rapper tulajdonában volt. Három embert lőttek meg, az állítólag véletlenül ott tartózkodó rappert három lövés érte, a kórházban belehalt sérüléseibe. A két másik áldozat súlyos állapotban van.

A lövöldöző férfi elmenekült a helyszínről.

Az ABC televízió tudósítása szerint a rapper mintha megérezte volna a közelgő tragédiát, mert vasárnap délután azt írta a Twitteren:

áldás az embernek, ha kemény ellenségei vannak.

A rendőrség mindazonáltal nem bocsátkozott feltételezésekbe a lövöldözés okairól, megkezdte a nyomozást, és részleteket hétfő kora délutánra ígért.

A 33 éves, Los Angelesben született afro-amerikai Hassle - akinek eredeti neve Ermias Asghedom - az Egyesült Államok egyik legismertebb zenésze volt, az idén Grammy-díjra is jelölték.

A ruhaboltot 2017 júniusában nyitotta meg, és tavaly szeptemberben már történt késelés és lövöldözés az üzletnél. A rendőrség azonban eredmény nélkül zárta le az ügyet, mert a bűncselekménynek nem voltak áldozatai, és a szemtanúk nem voltak hajlandók együttműködni a nyomozókkal. Így az elkövető személyére sem derült fény.

(MTI, kiemelt kép: Europress / Jerritt Clark / Getty Images for PUMA/AFP)


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!