A Facebooknak (most már Meta) 2020 elején sikerült megállapodni a világ egyik legnépszerűbb gifgyűjtő és készítő szolgáltatásával, a Giphy-vel, 400 millió dollárért (kb. 131 milliárd forint) vásárolják fel a platformot. A tárgyalások már a koronavírusos járvány előtt elkezdődtek, amikor még csak közös munkáról volt szó, nem akvizícióról. A közösségi óriásnak végül áron alul sikerült rátennie kezét a szolgáltatásra, mivel annak piaci értéke legutóbb 600 millió dollár volt, 2013-as indulása óta pedig 150 millió dollárnyi befektetést kapott.


A Giphy akkori bejelentése szerint a cég és annak alkalmazottai az Instagram fejlesztéséért felelős csapatba fognak beolvadni, hogy közösen dolgozzanak a képmegosztón elérhető mozgóképes funkciókon. Az üzlet viszont komoly versenyjogi aggályokat vet fel, ennek pedig több szenátort is hangot adott az Egyesült Államokban, illetve a brit és ausztrál hivatalok is elkezdték vizsgálni.

A brit versenyhatóság (CMA) kedden közölte, hogy a Meta felvásárlása egyértelműen ártalmasan hat a közösségimédia-platformok közti egészséges versenyre. Az összeolvadásnak köszönhetően 80-90 százalékos részesedése lenne Zuckerbergéknek az animált matricák piacán, amivel túlzott előnyre tenne szert a Giphy-t használó más szolgáltatásokkal, így a Snapchattel és Tikokkal szemben. Továbbá a Meta a felvásárláskor felmondta a Giphy fizetett hirdetéses együttműködéseit, szóval egy riválist is kiütött rögtön a hirdetési piacról.

A brit versenyhatóság ennek nyomán arra utasította a Metát, hogy adja el a Giphy-t. Természetesen a Metának ez nem tetszik: azt válaszolta, hogy nem ért egyet a hatóság döntésével, és fontolnak minden lehetőséget, többek közt a fellebbezést és az ügy jogi útra terelését.

Greg Taylor, közgazdász professzor szerint a brit hatóság megvétózhatja az üzlet létrejöttét. Annyi biztos, hogy idén októberben a hatóság már kiosztott egy 70 millió dolláros bírságot Zuckerbergéknek, amiért nem szolgáltattak elég információt arról, mik a terveik a Giphy-vel.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!