Július végén hirdették ki 2020-ban a felvételi ponthatárokat, és kiderült, hogy 91 460 jelentkezőből 68 112-en felvételt nyertek valamely általuk megjelölt képzésre. Sokan közülük nem abban a városban folytatják a tanulmányaikat, ahol jelenleg is élnek, ezért több tízezer diáknak kell elgondolkodnia a jövőbeni lakhatásán.

Gadanecz Zoltán, a GDN Ingatlanhálózat alapító-tulajdonosa szerint az elmúlt két-három évben egyértelműen az vált jellemzővé az ingatlanpiacon, hogy bérelni drágább lett, mint vásárolni, de ez most megfordult.

A koronavírusnak a hatására főként Budapesten, de több egyetemi városokban is kiegyenlítődött ez a különbség, a bérleti díjak már nem érik el a tavalyi szinteket, ellentétben az eladási árakkal, amit nem reagált le olyan gyorsan a piac a járványhelyzet alatt

- magyarázta a szakember.

Azt tanácsolja, ha valaki kisebb terheket kíván a nyakába venni, akkor a bérlés jó választás lehet, de akinek befektetési céljai vannak, továbbra is megéri vásárolni.

Ha valakinek hosszú távon egyébként is vannak vásárlási szándékai, vagy a pénzét lakásba szeretné fektetni egy egyetemi város vagy Budapest frekventált részén, akkor annak most is van létjogosultsága. Akinek viszont nincsenek ilyen tervei, a bérleti díjak normalizálódása miatt bátran kivehet egy lakást, nem éri anyagi hátrány

- fogalmazott Gadanecz Zoltán.

A GDN Ingatlanhálózat alapító-tulajdonosa azt is hozzátette, Budapesten a külső területeket, illetve a budapesti agglomerációt az árcsökkenés kevésbé érintette a bérleti piacon, de a belvárosban 20 százalékos áresés is tapasztalható, és ez akár egy-két évig is kitarthat.

Egészen bizarr ingatlanhirdetésen pörög az internet

Ilyet még biztosan nem látott.

Kiemelt kép: Getty Images


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!