Életveszélyes fejsérülést okozott egy kisfiúnak egy 16 éves fiú, majd veréssel fenyegette meg az áldozat jelenlévő testvérét, hogy eltitkolja a történteket. A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Főügyészség súlyos testi sértés vétsége és büntetőügyben kényszerítés hatósági eljárásban bűntette miatt állítja bíróság elé a kamaszt.


A főügyészség tájékoztatása szerint a kamasz egy tavaly májusi napon egy múcsonyi romos épületben talált betondarabot lóbált, dobált, amikor az kiesett a kezéből, és rázuhant az ott tartózkodó kiskorú fiúra. A gyerek életveszélyes koponyatörést szenvedett. A tini úgy akarta eltitkolni cselekményét, hogy megfenyegette az áldozat testvérét, hogy megveri, ha bárkinek is elmondja, mi történt.

A vádirat szerint a 16 éves fiú egy iskola előtti területen futballozott három másik kiskorú fiúval. A labda átkerült a szomszédos romos állapotú, háromszintes betonépület területére. Valamennyien az épülethez mentek, a terhelt felment a felső szintre, ahol talált egy betondarabot, amelyből vasrúd állt ki.

Ezt többször felemelte, dobálta, lóbálta, azonban az kiesett a kezéből, és lezuhanva, ráesett a földszinten tartózkodó kisfiúra, aki életveszélyesen megsérült. A fiatal azonnal a sérült gyerekhez ment, vérző sérülését a pólójával csillapította, valamint vízzel öblítette, majd az orvosi ügyeletre vitte.

A 16 éves fiú el akarta kerülni a cselekményével kapcsolatos felelősségre vonást, ezért veréssel fenyegette az áldozat testvérét, ha beszél a történtekről.

A kiskorú fiú ettől való félelmében az első rendőrségi tanúkihallgatása során eltitkolta a történteket, majd folytatólagos meghallgatásakor feltárta, hogy valójában mi történt. Az ügyészség próbára bocsátást kért a kamaszra azzal, hogy rendeljenek ki mellé pártfogót.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!