A csoport bejelentette: továbbfolytatja az Izrael elleni harcot. A Hezbollah bejelentése után a szervezet televíziós csatornája Korán-verseket kezdett sugározni, időközben a Hamász közleményben gyászolta a vezetőt.


A Hezbollah szombaton megerősítette, hogy vezetőjét, Szajjed Haszán Naszrallahot megölték – számolt be róla a Reuters. A csoport közleményben jelentette be, hogy tovább folytatja a harcot Izrael ellen

Naszrallah halálának bejelentése után a Hezbollah televíziós csatornája Korán-verseket kezdett sugározni. Közben a Hamász is megszólalt: közleményben gyászolta Naszrallaht.

Izrael pénteken jelentette be, hogy megölte Naszrallahot egy Bejrút déli külvárosában végrehajtott légicsapásban.

– írja az MTI. Értesülésük szerint a milíciának voltak kínai gyártmányú rakétái – C-704 és C-802-esek – is az irániak mellett. A készletükben szereplő iráni Gader rakéta hatótávolsága mintegy kétszáz kilométer. Izrael szerint a hajók elleni rakétáikat néhány perc alatt be lehetett volna vetni az izraeli haditengerészet ellen, ha erre szükség lett volna. A szervezet tapasztalt, elit egysége, a Radván őrizte és kezelte ezeket a fegyvereket.

A Hezbollah tagadja, hogy lakóépületekben vagy ezek alatt létesítene fegyverraktárakat.

ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!