A Marvel és a Disney közös sajtóközleményben jelentette be, hogy a két stúdió megegyezett, így Pókember mégis része marad a Marvel filmes univerzumának. Az új Pókember-trilógia harmadik, egyelőre cím nélküli része 2021. július 16-án kerül a mozikba, és a producer ismét a Marvel-filmek atyja, Kevin Feige lesz, a címszereplőt pedig természetesen Tom Holland alakítja. A megegyezés része továbbá, hogy a karakter ezt követően fel fog bukkani más Marvel Studios által készített filmekben is.


Még augusztus elején robbant a bomba, hogy a Disney és a Pókember megfilmesítési jogait birtokló Sony, akik az elmúlt években koprodukcióban készítették a Pókember: Hazatérés és a Pókember: Idegenben című filmeket, nem tudtak megegyezni a harmadik rész bevételeinek elosztásáról, ami odáig fajult, hogy a Sony bejelentette, hogy a jövőben nem tudnak együtt dolgozni Kevin Fiege producerrel és a Disney által birtokol Marvel Studios-szal. A tárgyalások megszakadását követően mindenféle magyarázatok láttak napvilágot, hogy miért nem valósulhat meg a projekt, de a viszony megromlásának valószínűleg anyagi okai voltak: a Disney az előző részeknél kapottnál többet szeretett volna a bevételekből, ami

érthető módon nem tetszett a Sonynak.

Az elmúlt egy hónapban pletykák ugyan rendszeresen voltak, hogy a két stúdió között nem szakadtak meg a tárgyalások, de hivatalosan egyik fél sem nyilatkozott, egészen mostanáig. A közlemény tanúsága szerint a két félnek végül sikerült megegyezni, és bár a részletekre - egyelőre - ugyan nem derült fény, de az biztos, hogy a rajongók fellélegezhetnek, hiszen trilógiává bővül a 2017-ben indult Pókember-filmsorozat.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!