Amint arról beszámoltunk, szerdán a Marosvásárhelyt Jedd (Livezeni) községgel összekötő országút mellett egy illegális építőanyag-lerakat törmelékei között bezsákolt, a magyarországi parlamenti választásokra szánt szavazólapokat találtak, egy részük már elégett. A rendőrség kiszállt, a maradékot összegyűjtötte és vizsgálatot indított. Az RMDSZ közleményében provokációnak nevezte az ügyet, a Fidesz szerint pedig a baloldal keze van benne.


Románia magyarok lakta területein pártok, egyházak, civil szervezetek segítenek begyűjteni a leadott levélszavazatokat, majd továbbítják azokat a konzulátusokra.

A Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) arra hívta fel a figyelmet, hogy nem fordulhatnának elő ilyen típusú visszaélések, ha a választási törvény szigorúbban szabályoznák a külhoni magyar állampolgárok szavazását. A szervezet közösségi oldalán jelentette be, hogy büntetőfeljelentést tesz, mert a levélben szavazás jelenlegi rendszere alkalmatlan a szabad, biztonságos, befolyástól mentes joggyakorlásra.

A meggyújtott szavazólapok kapcsán kialakult Facebook-vitában Csernik Vass Attila tanár, újságíró, aki korábban több RMDSZ-közeli sajtómunkát is végzett, - itt engedélyével közölt - kommentjében azt írta, hogy "megalapozott az az aggodalom, hogy a levélszavazás tág lehetőségeket teremt a választási csalásra (és nem csak Erdélyben, hanem a többi határon túli területen is - a Vajdaságban is ugyanez a képlet), erre utal az az igyekezet is, hogy meggyőzzék az embereket, hogy ne postán küldjék a szavazataikat, (valószínűleg azért, mert akkor közvetlenül az Nemzeti Választási Irodához érkezik, és ott már választási megfigyelők lesznek), hanem bízzák a kisebbségi szervezetek aktivistáira (nem tudom honnan van erre hivatalos felhatalmazásuk - és ez azért is gyanús, mert semmiféle tájékoztatás, magyarázat nem volt, hogy ez hogyan, milyen törvények alapján zajlik, csupán ezek a homályos üzenetek vannak, hogy ne törődj semmivel, jövünk mi, és elintézünk mindent). Szerintem ezt nem kellene annyiban hagyni, fel kellene hívni azon nemzetközi szervezetek figyelmét erre a kérdésre (…)."

"Mocskos, amatőr provokáció"-nak nevezte viszont lapunk kérdésére a marosvásárhelyi ügyet Toró T. Tibor, az EMNP ügyvezető elnöke, aki úgy véli:

Ha a rendőrség összekapja magát, akár ki is nyomozhatná, kik állnak a provokáció mögött, de szerintem nem fogják összetörni magukat.

Álláspontja szerint "az ellenzéknek érdeke ebből ügyet csinálni, mert fáj nekik az az óriási támogatottság, amelyben a kormánypártok részesülnek".

Arra a kérdésre, hogy nem kellene-e szigorítani a külhoni levélszavazás jogszabályain, Toró elmondta, "érdemes lenne elgondolkodni ezen a választásokat követően, mert senkinek nem érdeke, hogy ez téma legyen, hogy ilyen ügyek rossz fényt vessenek a külhoniakra, az önkéntesekre, akik ezt a munkát végzik. Tudom, hogy az EMNP-nél mindegyikük becsületesen dolgozik".


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!