A másodfokon eljáró Szegedi Fellebbviteli Főügyészség a szabadságvesztés büntetés és közügyektől eltiltás mellékbüntetés súlyosítását indítványozta azoknak a kerítőknek az ügyében, akik nehéz körülmények között élő nőket vettek rá prostitucióra, majd az ebből szerzett jövedelmüket majdnem teljes egészében elvették.


A Gyulai Törvényszék 3 év 6 hónap valamint 3 év fegyházra ítélte a futtatókat emberkereskedelem és kitartottság bűntette miatt. A nem jogerős ítélet szerint a tettesek az ismeretségi körükbe tartozó, szűkös anyagi helyzetben lévő két nőt jó kereseti lehetőséggel arra bírták rá, hogy huzamosabb időn át prostitúciós tevékenységet végezzenek, melyhez lakást is biztosítottak. Egyiket erőszakkal illetve sanyargatással vették rá arra, hogy nekik dolgozzon. A stricik a prostitúciós tevékenységből származó bevétel döntő részét korábbi ígéretük ellenére elvették a lányoktól.

Az elsőfokú ügyészség a szabadságvesztés és a közügyektől eltiltás súlyosítása érdekében fellebbezett, amit a másodfokú ügyészség fenntartott. Az elkövetők és védőik felmentésért illetve a büntetés enyhítése érdekében jelentettek be fellebbezést.

A fellebbviteli főügyészség álláspontja szerint az elsőfokú bíróság ítélete döntően megalapozott, azonban a bűncselekmények elkövetését tagadó vádlottakkal szemben kiszabott szabadságvesztés és közügyektől eltiltás aránytalanul enyhe, a bűncselekmények jelentős tárgyi súlyára és az elkövetés összes körülményére figyelemmel velük szemben legalább az irányadó középmértéket - amely 7 év szabadságvesztés - elérő büntetés és hosszabb tartamú közügyektől eltiltás kiszabása indokolt. Az ügyben másodfokon a Szegedi Ítélőtábla jár el.

Kiemelt kép: Getty Images


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!