a vajdasági Cs. Róbert egy ismerőséhez ment éppen biciklivel, amikor a rendőrök lemeszelték. Ő megfújta a szondát, ami addig soha nem látott értéket mutatott.


Robi mindannyiunknál jobban bírja a piát, mindig azzal dicsekedett, neki az alkohol már konzerválta a szervezetét - mondták az ismerősei arról a vajdasági magyar férfiról, aki nemrég megdöntötte a részegség világrekordját. Cs. Róbertet a rendőrök meszelték le miközben egy barátjához ment biciklivel, ő pedig ezután

egy tavalyi szondázásnál.

A szerb sajtó korábban azt írta: az orvosok azon csodálkoztak, hogyan maradhatott életben a bácskertesi férfi, akinek eközben az egészségügyi paraméterei a normálisnak számító határokon belül mozogtak.

Róbert ismerősei most a Blikknek arról beszéltek, hogy az 55 éves férfi szervezete hozzászokott az piához, és napi szinten – csak a kocsmákban – 13-15 féldeci pálinkával edzett, amit sörökkel kísért le.

Amikor 10 napja a rendőrök lemeszelték, akkor éppen pálinkafőzésre kerekezett egy ismerőséhez.

- mondta a Blikknek a férfi egyik ismerőse. Szerinte a rendőrök már „utaztak” Robira, többször elkapták részegen bringázva, és legalább hat bírságot nem fizetett be, ezeket kell most leülnie.

Egy másik helyi lakos, Marasek István arról beszélt, Robi aznap éppen pálinkafőzésre indult, ha két órával később kapják el, még többet mutatott volna a szonda.

„Keserű dicsőség ez nekünk, hogy itt mértek világrekordot a rendőrök. Ugyanakkor aggódom Robiért, nem tudom a zombori fogdán hogy küzd meg az elvonási tünetekkel. Hatszor futott neki a józanodásnak, sosem sikerült” - tette hozzá a falu mindenesének számító férfi.

Két helyi nyugdíjas, Mária és Verona szerint talán ez a hat hónap megváltoztatja Robit.

„Jó lenne, mert csak a rossz hírünket vitte a világba” -vélekedett a két idős asszony, akik szabadulása után várják a templomba, és segítenek, hogy tiszta maradhasson.

„Persze, itt mindenki iszik, az almából mindenki pálinkát főz, nehéz megállni, nagy a kísértés. De annyit, mint Robi, senki nem ivott...

- tette hozzá a két idős nő.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!